Strandkönyv! Ez csak jó lehet! – Gondoltam, amikor a könyvtár polcáról levettem. Tetszett a borítója (tipikus nő vagyok :D), ami könnyed kikapcsolódást ígért. Az összefoglalója pedig remekül hangzott a két totál különböző stílusban tevékenykedő íróval: „January történeteiben mindenki boldogan él, míg meg nem hal. Gus kinyírja az egész szereplőgárdát.”
Szórakoztató, könnyű, kalandos, női, romantikus – kell nekem ennél több egy baromi meleg nyáron? Hát nem! Már kölcsönöztem is ki serényen. Aztán olvasás közben megtorpantam. Vagyok én annyira romantikus, hogy egy olyan könyvet olvassak, ahol a két főszereplőt January-nek és Augustus-nak hívnak? Ez már nekem is sok(k) volt, de a története annyira tetszett, hogy megadtam magam és tovább faltam az oldalakat. És milyen jól tettem! Ugyan egyre jobban úgy gondolom, hogy a ráncaim egy részét ezek a könyvek okozzák, ugyanis galádul nem hagynak esténként aludni, ez a történet pont olyan jó, amilyennek lennie kell.
Hogy mit szerettem benne? Vicces, ugyanakkor valóságosnak tűnő, emberi betekintést adott, hogyan is készül egy könyv, min megy keresztül egy író (a werkfilmeket is imádom!), mert a két főszereplőt nem lehet nem szeretni, mert úgy éreztem, én is azon a tóparton élek, közöttük, miközben olvastam, mert nem ért véget a heppienddel, nem zárta le azonnal a szálakat, így én is lubickolhattam még egy kicsit a könyv boldogságában.
Megérte elolvasni? Mindenképp! Akár holnap újrakezdeném! 😀